Életjel…
Bár jó régen nem volt itt új bejegyzés, az oldal azért nem halt még meg teljesen.
Terveim szerint nemsokára ide, (illetve egy új oldalra) is felkerül minden ami az elmúlt két évben készült.
Addig is új képek a Facebookon vannak: https://www.facebook.com/kerekterek
Régóta szerettem volna ezt a képet megcsinálni! Panoráma fotó repülés közben, a Goldtimer alapítvány Po-2 gépében, 300m magasan, 100km/h -nál. 10perc repülés, 1 perc fotózás, kb 10 óra utómunka.
Balaton, jégzajlás
Most, hogy mindjárt itt van a nyár, ideje, hogy felidézzem a balaton jégzajlást is 🙂
A kép most nagyon kevés, mert nem tudja vissza adni azt a hangot a mit a jég mozgása, súrlódás keltett. Csináltam videót, érdemes megnézni (HD-ban persze). A zaj ami a háttérben hallató nem valami statikus zörej hanem maga a jég. Itt van: http://www.youtube.com/watch?v=gIWLSE7GvTI
Mátyás-templom
Lemaradásban vagyok az oldal frissítésében, mert az elmúlt időben – merő lustaságból – csak a Facebook-ra raktam ki a képeket. Szóval jön most néhány kép az elmúlt hónapokból.
Az előző bejegyzéshez tartozik ez a panoráma is: a torony után a Mátyás-templom belseje.
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Köszönet Somogyi Levinek a Budapest Színterei blog / facebook oldal gazdájának, hogy segített a feljutásban!
Videó a várnegyedről az ő tolmácsolásában: KLIKK IDE
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Köszönet Somogyi Levinek a Budapest Színterei blog / facebook oldal gazdájának, hogy segített a feljutásban!
Videó a várnegyedről az ő tolmácsolásában: KLIKK IDE
Elég régóta ülök ezen a képen, de a szomorú apropó kapcsán úgy gondoltam, hogy nem várok tovább.
A képen látható szimulátor a Mechtronix cég terméke. “Full Motion” tehát mozog (pneumatikus lábakon áll), adott esetben a fülke elárasztható füst szerű gázzal, és annyira hasonlít a teljes működése egy valód gépre, hogy az ebben eltöltött idő valódi repült órának számít. A kabin rész üresen 7,5 tonna és persze komoly informatikai háttere van. Mivel ez a szerkezet a világ egyik legjobb szimulátora és Közép-Európában nincs több ilyen, nem csak a MALÉV pilótái jártak ide, hanem szinte 24 órában más légitársaságoktól is.
Mivel egy pilóta fülkét látva a legtöbb embernek az a reakciója, hogy “Úristen, mi ez a rengeteg minden??” feliratoztam minden műszert/kapcsolót, de nem vagyok pilóta, ezért lehetnek hibák (örömmel veszek minden észrevételt!). Magyarázatot nem fűztem a feliratok mellé, részben mert ez azért meghaladja a tudásomat, részben mert sose lennék kész.
Minél többet tudok a repülőgép vezetésről annál jobban látom, hogy milyen keveset is tudok, szóval minden tiszteletem azoké akik nap mint nap ezt csinálják!
Őszintén remélem, hogy szimulátoron kívül is lesz még MALÉV hívójel az éterben!
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A feliratozáshoz használt források: http://www.b737.org.uk/, iFly dokumentáció, Google.com
A szokatlanul alacsony vízállás miatt, felszínre került az Ínség-szikla a Szabadság híd lábánál.
Kicsit feljebb, az Erzsébet hídnál egy jóval nagyobb de nem természetes félsziget került szárazra, onnan is lesz majd kép.
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Másnap vissza mentem, hogy még a kék órában tudjak fotózni (nem volt igazán szép sajnos)
és csináltam néhány “normál” panorámát is:
Elállt a szavam amikor beléptem abba a csarnokba, ahol ezeket öreg mozdonyokat és kocsikat tárolják.
A látszat ellenére nem csak itt felejtett, elhagyott járművek vannak itt: a Közlekedési Múzeum tulajdonában lévő, védett, és (állítólag) felújításra váró vonatok ezek. (szóval a bejegyzés címe némileg bulvárosra sikeredett, bocsánat) A helyszín az Istvántelki Főműhely amit 1905-ben alapították és az egyik legfontosabb vasúti járműjavító műhely volt Magyarországon. Szerencsére nem az egész telep került ilyen állapotba mára, vannak felújított csarnokok és dolgoznak még szakemberek, szóval ezeknek a vonatoknak is van okuk reménykedni.
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített képekért klikk ide (equiangular Versions, Click here)
Köszönet Somogyi Levinek a Budapest Színterei blog / facebook oldal gazdájának, hogy segített a legális bejutásban!
+ A helyszínről részletes videó beszámoló az Ő tolmácsolásában:
forrás:
http://budapest-szinterei.blog.hu/2011/11/01/az_istvantelki_jarmujavito
Fridge
Quimby
Néhány nap van még a Quimby (facebook / WEB ) születésnapi koncertjéig és zajlanak a zenekari próbák.
Amikor tegnap ott jártam épp a fúvós és vonós vendégzenészekkel játszották a Fekete Lamour c. számot és ahogy látszik a 13 zenész közé már tényleg csak én hiányoztam!
Köszönöm a lehetőséget, nagy élmény volt!
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Készült egy másik kép is, magas ISO-n szóval a kép minősége és részletgazdagsága egészen más mint ennek a képnek… viszont a hangulata is. Nehezen döntöttem, hogy melyik kép kerüljön ki ide fentre. Aki akarja ide kattintva megnézheti a másikat, szívesen veszem a véleményeket!
Ismét egy kis repülés! (végre :))
A ferihegyi Repülőgép Emlékparkban található – többek között- két legendás utasszállító gép, amik korábban a Malév kötelékében szolgáltak.
Az első két kép a Tu-134 pilótafülkéjébe illetve elöl az orrban, a navigátor helyén készült.
Interaktív panoráma: Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A navigátor helye valószínűleg ez a világ egyik legszűkösebb munkahelye (igaz iszonyat jó a kilátás).
(A panoráma kép az előző képből nyitható meg.)
+1 kitekert kép ugyan innen:
TU-154B2 (HA-LCG)
Bár ez a gép még ma is sok helyen szolgálatban van, a MALÉV-nál 2001-ig repültek vele. (itt nagyon jó videó az egyik utolsó repülésről)
Margit híd
9-es bunker
Bunker túra a www.budapestscenes.com szervezésében.
Trimarán
Nemrég még a hegyen küzdöttünk a szétszerelt hajóval, ami mostanra már a Balatonon ringatózik. Sajnos nem volt szerencsénk a széllel most sem… (eddig vitorlás karrierem alatt főleg vagy 0 szélet vagy ordas nagy vihart sikerült kifogni)
Goldenblog 2011
Bár én nem is neveztem, a zsűri döntése alapján a Goldeblog 2011, Fotóblog kategóriájában a 113 oldal nevezett oldal között mégis a TOP3-ba kerülhetett az oldalam!
Köszönöm Pihe barátomnak, hogy sutyiba benevezett 🙂
Gratulálok Julinak és Johinak akik végül megnyertek ezt a kategóriát!
És köszönöm Hernádi Levente zsűritag értékelését!
Panoblog
Az értékelésnél legfontosabb szempontunk az egyediség volt, mely megközelíthető tartalmi és technikai szempontból is. A kerekterek blogot technikai megoldásaiért találtuk kiemelkedőnek. Az interaktív gömbpanorámák nem csak lenyűgöző látványt nyújtanak, hanem gondos előkészületekről, tudatos helyszínválasztásról és profi szerkesztésről árulkodnak. A kerekterek gömbjeibe zárt pillanatok valóban úgy mutatják be országunk aktuális eseményeit és nevezetes helyeit, ahogy nélkülük sohasem láthatnánk. (Hernádi Levente) (forrás: goldenblog.hu)
Gordiuszi…. fa
A Lánchíd tetején
Évek óta szerettem volna feljutni a Lánchíd tetejére, részben az élmény kedvéért, részben, hogy fotózni tudjak itt is.Idén végre sikerült hivatalos engedélyt szerezni.
A mászás előtt a hídmester, Fazekas János tartott eligazítást részben arról, hogy hogyan lehet kijutni a híd tetejére, részben a biztonsági dolgokról.
A híd pesti pillérjére én mehettem fel, a budai oldalra pedig Smarni barátom , így mind a két oldalról körbe lehet nézni. Készítettem egy hagyományos képet 10mm-n, ahogy szoktam, illetve csináltam egy eredetileg 1,5gigapixeles panorámát amit végül megvágtam (az eget illetve a pillér tetejét dobtam ki) , így “csak” 540 megapixel lett a végeredmény.
Végig a fejemen volt egy GoPro HD kamera, így kicsit később majd egy werk videó is megtekinthető lesz.
Köszönöm a lehetőséget az FKF munkatársainak és persze Fazekas János úrnak!
update1: videó a mászásról: http://www.youtube.com/watch?v=52mBe_rDfhE
Interaktív panoráma: Klikk az első képre / Click on the first picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A következő képre klikkelve pedig a nagy felbontású verzió nézhető meg:
Interaktív panoráma: Klikk az első képre / Click on the first picture :
Bungeeeeee
A múlt héten a Szigeten fotóztam és össze futottam “Mr. Altoman”-nal aki a nevéhez híven ismét a magasba vágyott…
Interaktív panoráma: Klikk az első képre / Click on the first picture :
Český Krumlov (németül: Krumau an der Moldau vagy Böhmisch Krumau, latinul: Crumlaw) város dél-Csehországban, a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján. Történelmi negyedét az UNESCO 1992. december 13-án a Világörökség részének nyilvánította. Neve az ónémet Krumme Aue, magyarul görbe mező kifejezésből származik (forrás és még több infó: Wikipédia)
Nagyon tudom ajánlani mindenkinek! Nagyon hangulatos kisváros, akinek Prága tetszik az azt is szeretni fogja!
Nem messze (kb 35km) van Hluboka ahol a Schwarzenbergek kastélya található, ami szintén fantasztikus élmény! (sajnos bent nem lehet fotózni).
Két rövid beszámoló mások tollából Krumlovról és Hlubokáról.
Interaktív panoráma: Klikk az első képre / Click on the first picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Kilátás a toronyból (interaktív panorámához klikk az első képre)
Kiterített kép (equiangular Version)
Főtér (interaktív panorámához klikk az első képre)
Kiterített kép (equiangular Version)
Híd a torony alatt (interaktív panorámához klikk az első képre)
Kiterített kép (equiangular Version)
Hluboka park (interaktív panorámához klikk az első képre)
Kiterített kép (equiangular Version)
Hluboka belső udvar(interaktív panorámához klikk az első képre)
Paint Up! 2011
Tegnap este rendezték meg a “Visualpower virtuális épületfestő verseny”-t Budapesten. A versenyzők a Magyar Tudományos Akadémia Székházát használták vászonnak a Roosevelt/Széchenyi téren. A kép nem tudja vissza adni a 12 egyenként 3 perces alkotást, szóval itt van ez egyik alkotás videón is: http://www.youtube.com/watch?v=YReeI4Ac9ho
Klikk a képre / Click to the picture :
LI-2 , HA-LIX
A világ két repülőképes Li-2-esének egyike (amivel pár éve repültem is, juhééé) Budaörsön található. A gépet a Goldtimer alapítvány 1997 és 2001 között, kb 45.000 munkaórával hozta ismét repképes állapotba.
Ez a repülőgép az amerikai Douglas DC-3-nak (licensz alapján) a Szovjetunióban gyártott változata, amiről szintén van kép itt az oldalon: BREITLING DC-3 (HB-IRJ)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Pécsi székesegyház
Több mint fél éve készültek ezek a képek a Pécsi székesegyház -ban.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
62 országból 3586 beadott kép 3 kategóriában, 985 fotóstól. A képeket nemzetközi zsűri értékelte
2 kategóriában 4 képpel neveztem az idén és “VR / 360” kategóriában a 10. helyet sikerült megcsípnem. A képeket elnézve nagyon örülök ennek és annak is, hogy több magyar is bekerült a legjobbak közé! Gratulálok nekik is!
Egy másik kép nem került be az első ötvenbe, de azért egy “Bronz Award”-ot ez is kapott (Ez nem harmadik hely, adott pontszám felett minden kép megkapta)
Tavaly egyébként a 13. helyen végeztem, de akkor erről nem írtam.
Budapest 100
A hétvégén a a KÉK – Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum közös szervezésében Budapest 100 éves házainak egy részét lehetett meglátogatni. Nagyon sok ház volt, mi a VIII. kerületben néztünk meg néhány helyszínt. Köszönet a szervezőknek, meg a lakóknak!
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Újra itt 🙂
Az első képem az új géppel: Pentax K-5 + Samyang 8mm.
Két kép a nemzetközi Párnacsata napról:
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Remélhetőleg ismét lesz frissítést az oldalon (és remélhetőleg nem lopják le amit csinálok).
Képlopás…..
Külön aloldalt kap az eset, klikk fent a menüre vagy ide:
“február 12., 7:32 :
Üdv Takoca
A kért képeket temészetesen töröltem, az esetleges CACHE-elésért a Google a felelős!
Egy kis project része volt ez a kis teszt és meg vannak az eredmények. Ezt természetesen időben meg fogjuk köszönni Neked.
A MOV fájlok nem lelopásra kerültek, hanem Bil Gates-nek köszönhetően mindig letöltődnek a Temporary Internet Files könyvtárba.
Az általad említett Bixorama (legálisan megvettem) valóban képes visszakonvertálni a QVTR fájlokat.
Mint említettem ez egy teszt projekt volt és a mai nappal lezárult a teszt időszak. A felhasznált adatok törlésre kerültek.
Egyéb:
A kecskeméti repülőnapon készült képek HM engedély kötelesek!!!
Mivel működő NATO felajánlott készenléti repülőtérről van szó minden fotó csak saját felhasználásra készíthető, internetes publikálásuk engedély köteles, bár nem tartozik Rám csak jeleztem.
Egyébként a képek csodálatosak, javaslom Neked publikálásukat.
Kár hogy ezidáig nem történt meg. A Google Earth-ben remek reklámja lehet a munkátoknak.
További szép napot.”
Eddig a levél ami Facebookon érkezett (ismerősnek is bejelölt, LOL)
Kedves Gábor!
“Egy kis project része volt ez a kis teszt és meg vannak az eredmények.”
És mégis miféle project része? És mit kell tesztelni 22 darab képpel? Eredmények? Mesélj!
“Ezt természetesen időben meg fogjuk köszönni Neked.”
Ezt most komolyan gondoltad?
“A MOV fájlok nem lelopásra kerültek, hanem Bil Gates-nek köszönhetően mindig letöltődnek a Temporary Internet Files könyvtárba.”
Valóban! És? Gondolom egyébként véletlenül találtad meg a mov fájlokat.
“Az általad említett Bixorama (legálisan megvettem) valóban képes visszakonvertálni a QVTR fájlokat.”
Örülök, hogy legális szoftvert használtál! Ez őszintén megnyugtat!
“Mint említettem ez egy teszt projekt volt és a mai nappal lezárult a teszt időszak.”
Pont ma? Micsoda véletlen! És mit teszteltetek? Tényleg nagyon érdekel!
“A felhasznált adatok törlésre kerültek.”
Hálás vagyok! Köszönöm!
A kecskeméti repülőnapon készült képek HM engedély kötelesek!!!
Mivel működő NATO felajánlott készenléti repülőtérről van szó minden fotó csak saját felhasználásra készíthető, internetes publikálásuk engedély köteles, bár nem tartozik Rám csak jeleztem.
Örülök, hogy fontosak neked a szabályok, meg hogy ilyen jól tisztában vagy azzal , hogy mi engedély köteles. Hidd el, én se suttyomban jutottam be a kordon mögé két vadászgép közé.
Egyébként a képek csodálatosak, javaslom Neked publikálásukat.
Nagyon köszönöm, de egyébként miről beszélsz?
Ez az oldal itt szerinted mi? Vagy hol publikáljam? Te hogyan találtál rájuk? ( Megjegyezném, hogy a szolnoki képek direkt nem voltak felrakva máshová.)
Kár hogy ezidáig nem történt meg.
????????????????
Az első gondolatom az volt, hogy még hülyének is nézel!
Aztán érkezett egy komment is, ide az előző bejegyzéshez:
“By Drávai Gábor ”
” Természetesen mielőtt megvádolna bárki is hogy ebből nekem hasznom származik akkor ki fogom ábrándítani. NEM.”
Lényegtelen, ez nem változtat semmin.
“Egy Silverlightos alkalmazáshoz vettem igénybevettem a fotókat.”
Na ez viszont nagyon nagyon érdekes! Tehát nem csak a 360cities -en került felhasználásra az anyag…
Természetesen az előzetes megkeresés dukált volna a szerző irányába, nem tettem, utólag kár szabadkozni, de elnézésedet kérem.
Már írtam Neked, de itt is közzé teszem, hogy a képeket töröltem és az account is repül.
Ez a minimum….
Gábor!
Tudtad az email címemet, “találkoztunk” repülős fórumokban te mégis azt az utat választottad, hogy kérdés és kérés nélkül, engem tudatosan megkerülve, időt és pénz nem sajnálva (hiszem megvetted a programot!!!) ellopjad azt amit csináltam. Ne szépítsük: loptad! Persze egyszerűbb ez mint felszerelést venni, megtanulni a technikai dolgokat és ülni-ülni-ülni a gép előtt. A 22 kép elkészítése (az utazást nem is számolom) kb 44 óra…
Többször előfordult már, hogy megkerestek különböző projectek kapcsán úgy, hogy ugyan fizetni nem tudnak de segítsek. És megtettem egy köszönömért meg annyiért hogy kiírták a nevemet! Ennyit kellett volna tenned neked is…
Pont ezért – ne is haragudj – ezt nem fogom eltűrni!
Ja és válaszokat várok: milyen project, milyen teszt, milyen silverlightos alkalmazás?
ui: a múzeum egyébként örül, hogy gyanúba keverted őket is?
folytatás következi….
A tények
Csütörtök este egy véletlen folytán, megtaláltam a saját képeimet a 360cities oldalán, ahonnan egyébként a Google Earth-be is bekerülnek a panoráma fotók. Az oldalon nekem is van profilom, raktam is fel anyagot, de a megtalált 22 képet valaki “repulomuzem” néven publikálta. Ezen képek nagy része 2009-ben a Szolnoki Repülőmúzeumban készült, de voltak amiket jóval később, teljesen máshol és a múzeumtól is teljesen független helyen csináltam.
A 360cities-től megkaptam a feltöltő email címét és szükség esetére rögzítették az IP címét.
Természetesen rögtön írtam egy emailt.
Közben megtaláltam a képeket a Facebookon is beágyazva egy külön profil oldalon ami látszólag a Szolnoki Repülőmúzeumé volt + plusz egy képet amit a saját profiljában postolt nagy büszkén az illető. Ezzel egyébként nem is lenne gond: a képek az oldalamról, illetve a 360cities-ről is embeddelhetőek. Viszont jelen esetben készítőként is maga a feltöltő jelent meg…. Itt kell megjegyeznem, hogy a múzeum oldalát készítő úriemberrel kapcsolatban állok, Ő nem tud semmiről és ezt el is hiszem neki.
Az oldalamon a képek többsége Flash alatt jelenik meg de a háttérben általában egy MOV fájl van. Ez valóban letöltődik minden gépre, ugyan úgy mint az internetes tartalmak 99%-a (böngésző függő, hogy hova és milyen struktúrában). A 360cities oldalra csak úgynevezett kiterített képet képet lehet feltölteni, minimum 6000*3000 -es méretben jpg vagy tiff formátumban. Ilyen itt az oldalon nem elérhető, tehát ahhoz hogy az itteni anyagot fel tudja rakni valaki a 360cities-re még át is kell alakítani a képeket!
Az itt látható képekért senki sem fizetett nekem (még a RedBull sem) mindössze a lelkesedésem, érdeklődésem (meg persze az időm, pénzem) eredménye ami itt van. Örülök annak, hogy érdekes helyekre jutok el, érdekes emberekkel találkozok. 1-1 ilyen képben rengeteg munka van de örömmel csinálom.
Sok visszajelzést kapok, többen is kértek segítséget és jó páran bizonyíthatják, hogy segítek ahogy tudok. (na jó néha kicsit lassan 🙂 )
Ezek után tényleg sokkolt, hogy valaki fogja a munkáimat és erőt és energiát fordít arra, hogy a saját neve alatt publikálja a képeimet. Nem az anyagi haszonról vagy kárról van szó hanem az ELVRŐL. Nem egy véletlenül megtalált képet szúr be egy blog bejegyzésbe, hanem a megfelelő formátumra átalakított képeket felrakja a világ egyik legnagyobb publicitást adó helyére (vannak fent képeim, tudom mennyien nézik).
És ezek után kapok egy levelet amiből kiderül, hogy még hülyének is néz…. na ne!
Részben a korábbi kép lopási ügyek, részben a körülöttem lévő fotósok (nem csak panoráma) felháborodása miatt úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiba a dolgot….
folyt. köv.
FONTOS / IMPORTANT:
A 360cities-nek nincs köze a képek jogosulatlan használathához, őket is csak felhasználta emberünk a képek újra publikálásához. Minden segítséget megkaptam és megkapok az oldal üzemeltetőitől és a saját profilomat az álltalam feltöltött képekkel továbbra is megtartom.
360cities is not involved in the unauthorized use of the images, they were only used as a channel to republish them. I have received all sorts of help from the operators of the page and I still wish to keep my profile at 360cities with the uploaded images.
Nagyon szépen kérem azt a személyt (azóta már tudom) Drávai Gábort (alias 59th_Ducky), aki elkezdte lelopni és feltölteni a képeimet a 360cities oldalra hagyja abba MOST és törölje a képeimet mert jogi következménye lesz a dolognak!
Az IP címe és email címe a 360cities oldaltól megszerezhető. (már megvan)
(Pofám leszakad!)
egy kis plusz információ: a véletlen felhasználást kizárja, hogy az oldalon lévő képek jelenlegi formájukban nem tölthetőek fel a 360cities -re. Ahhoz hogy ezt a már nevén nevezett illető megtehesse le kellett vadászni a mov fájlokat majd ezeket átkonvertálnia egy speciális panorámás progival, majd ezeket tudta felrakni a 360cities re…..
FOLYTATÁS ITT: https://kerekterek.hu/keplopas/
Lassan a végéhez közelít Tökölön a Jet Age alapítvány MIG-15 UTI-jának a felújítása: a sikeres hajtómű próbák után már néhány guruláson is túl vannak.
A következő két képen az első és hátsó kabin látható. Ezek természetesen ugyan úgy darabokra lettek szedve mint a gép többi része, majd a Kulik János vezette csapat mindent újra csövezett, kábelezett, illetve hogy a mai előírásoknak is megfelelő legyen a gép, néhány extra műszert is elhelyeztek.
Egyenlőre ez csak egy egyszerű panoráma verzió, de amint lesz időm az összes műszert feliratozom mint a MIG-29 vagy a Szojuz esetében.
Klikk a képre / Click on the picture :
Kiterített kép (equiangular Version) Első kabin / Hátsó kabin
A múlt héten Magyarósi Csabához, az “egy nap a városban” blog egyik gazdájához csatlakozhattam, hogy a most épülő és a befejezéshez közeledő új ferihegyi terminál, rendes névén a SkyCourt (Égi Udvar) bejárásán néhány képet készítsek. A bejárást bloggereknek szervezték és legnagyobb örömömre Stephan Schattney (fejlesztési igazgató), Hardy Mihály (kommunikációs igazgató) és Tima Zoltán (építész) vezetésével néhány olyan helyre is bemehettünk ahová egyébként utasként soha nem léphetünk majd be.
A bejárásról Csaba blogján lehet részletesen olvasni.
Egy pár hete az Explore Hungary Club szervezésében, Szabó Judit nagyszerű előadásában az Erzsébet híd történetét (tervezését, építését, újjáépítését) ismerhettük meg. Az előadás és a híd körüli séta után a hídmester társaságában a lánckamrát is megnézhettük.
Hogy egy kicsit érthetőbb legyen a kép:
… ” két tartókábel egy-egy kábelköteg, 61 db elemi kábelből összeállítva, amelyek párhuzamosan futnak egymással. A kábelköteg befoglaló formája csúcsára állított szabályos hatszög. A kábeleknek a horgonyzás és a pilon-fő közötti részeit további 5-5 elemi kábel erősíti meg. Ezek a hatszögű köteg tetején fekszenek és a pilon-főn elhelyezett kábelsaru közvetítésével, magába a pilon-fejbe vannak behorgonyozva. Az elemi kábelt 115 db patentírozott huzalból sodorták. E huzalok részben Z- és ék alakúak, részben kör keresztmetszetűek.
A kábeltuskókat bebetonozott acél rudak horgonyozzák le. A kábel olyan tuskóba van bekötve, amelyen három furat van. Mindegyikbe egy-egy kör keresztmetszetű és csavarmenettel végződő rúdvas illik, így minden egyes elemi kábel három rúdvasra adja át húzóerejét “… (forrás)
Érthető ugye?? 🙂
Sziget360.com
Halálgömb
Pár hete amikor megláttam egy videót Gombos Attiláról amint az ő halálgömbjében motorozik rögtön bevillant a nagyszerű ötlet: gömböt a gömbben! Milyen jó kis panoráma fotót lehetne itt készíteni! Írtam egy levelet és arra számítottam, hogy válasz nélkül marad, de legnagyobb örömömre Attilának tetszett az ötlet.
…
“Eleinte jó ötletnek tűnt…” ez jutott eszembe pár héttel később, amikor bezárult a ketrec és Attila elkezdett motorozni körülöttem én meg majdnem beszartam. A ketrec mozog, inog, a motor 60-70 km/h -val megy körbe-körbe kevesebb mint karnyújtásnyi távolságra.
Utólag már kicsit sem bánom a dolgot, sőt: hatalmas élmény volt. Köszönöm a lehetőséget!
Hazafelé már csak azon izgultam, hogy vajon össze tudom -e rakni a képet…. sikerült! 🙂
(A kép egy gyakorolás alatt készült, ezért nincs közönség)
A Parlament tetején
Egy hely, amit olyan sokat látunk és ahonnan gondolom, hogy sokan szeretnének körbenézni. Most itt a lehetőség!
Az első kép különleges nézőpontból nyújt lehetőséget a körbenézésre. Érdemes átváltani a kép alján lévő gomb segítségével mini bolygó nézetbe és úgy mozgatni a képet.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A következő képre klikkelve már a kosárból lehet körbenézni a négy égtáj irányába, illetve a képből is megnyitható az előző postban már bemutatott (majdnem) gigapixeles kép is.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Az utolsó két képen a tetőn illetve a kupola oldalán lehet körbenézni.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Buda 730 megapixelen
Nem volt betervezve ez a kép, de lehetőség adódott rá úgyhogy gyorsan csináltam 160db képet Pihe 200-as teléjével. A végeredmény egy 730 megapixeles (76920*9502 pixel), 3gigás tif fájl lett amit 70 percet alatt csinált meg egy elég erős asztali PC.
Metró4: fúrópajzs
Ipari panoráma következik ami szépnek ugyan nem szép de talán érdekes.
Korábban mutattam már képet a 4-es Metró építéséről amikor sikerült a Fővám téri állomásra érkező dél pajzsot megörökíteni.
Engem mindig az izgat nagyon ami nem látszik, jelen esetbe az, hogy milyen az a több mint 100 méter hosszú gép ami keresztül ássa magát a város alatt, és teszi mindezt úgy, hogy a pajzs (maró tárcsa) előtt még föld/agyag/kő van a gép vége után meg egy kész alagút.
Szóval engedélyt kértem és kaptam – ezúton is köszönöm – a fotózásra. A Keleti pályaudvarnál most befejeződik a fúrás és amikor lent jártunk akkor a déli pajzs már részben szétszedve állt az északi pedig éppen csak, hogy kijött az alagútból. Szerettem volna több képet is készíteni, de a szerkezet nagy részében annyira szűk a hely, hogy nem volt lehetőség (vagy inkább értelme) panoráma fotót készíteni.
Csak az érdekesség kedvéért: 8 hidraulikus motor, összesen 4182kNm forgató nyomatékot ad le. A meghajtó teljesítmény 1200 kW illetve 1632 lóerő, a sebessége 12-20m / nap.
Pihe is velem volt, érdemes megnézni az ő képeit is!
Juice: “365 kocka”
Juice 1 éves projectje a “365 kocka” fél éves lett és így kikerült a 6. összefoglaló a blogjába. Ez kiváló alapot nyújt egy kis játékhoz és a kocka gömbösítéséhez (ami sokkal könnyebb ám mint a fa vaskarikásítása).
“A Mátra aljában, a Zagyva folyó széles völgyére néző lankáson, közvetlenül a 21-es a út mellett, egy festői szépségű helyen fekszik a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark. Az Emlékpark magaslatáról csodálatos panoráma nyílik a Mátrára és a Cserhátra. A közelben békésen legelésző tehenek, a távolban erdővel, mezővel borított hegyek és dombok idilli környezetet nyújtanak a békességre, nyugalomra vágyóknak.
A Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkot a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség hozta létre és tartja fenn, az egyetemes emberi értékek, valamint nemzetünk ősi hagyományának felbecsülhetetlen értékei hirdetésének, fenntartásának és ápolásának céljából.
Az Emlékpark legfőbb vonzereje egy hagyományos buddhista kegyeleti emlékmű, a Kőrösi Csoma Sándor Békesztúpa, amely nagy tudósunknak állít méltó emléket. Halálának 150. évfordulója alkalmából épült 1992-ben, Őszentsége a Dalai Láma szentelte fel ugyanazon évben. A Sztúpa egy szent épület, amelyben ereklyék és felszentelt tárgyak nyertek elhelyezést. Közelében békességet és nyugalmat talál minden zarándok és látogató. Ezt sokan fedezték már fel, és járnak vissza rendszeresen.”
Forrás és még több infó: http://www.korosi-emlekpark.hu/
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A Sztúpa belseje (panoráma kép az előző képre kattintva érhető el az ajtóra vagy a jobb alsó sarkoba kattintva):
“A sztúpa tengelyét képezi az “életfa”, amelyben szent relikviák kerültek elhelyezésre. A földszinten a nagy “mani-korló” (imamalom) egy tonnás papírtekercse négyszázmillió mantrát tartalmaz. A sztúpa négy sarkában felajánlást tartalmazó vázák vannak befalazva. Az első emeleten sok-sok miniatűr sztúpa található. A második emeleten oltár van gazdagon berendezve szimbólumokkal, szobrokkal, képekkel, írásokkal és felajánlásokkal.”
forrás és még több infó: http://www.buddha-tar.hu
“A Mátra nyugati szélén, a Zagyva völgyében fekvő falu délkeleti oldalán emelkedő dombvonulat peremén áll az erődített fallal körülvett egyhajós, középkori eredetű, Szent Mihálynak szentelt katolikus templom. A domboldalban húzódik mögötte a temető.
….
A ma szentélynek használt épületrész a 13. század közepén épült.” forrás és még több infó: Wikipédia
Kékszalag 2010
Nagyon vártam az idei Kékszalagot, ami sajnos nem úgy sikerült ahogy szerettük volna: szél nélkül nehéz vitorlázni! A 639 nevezett hajóból mindössze 238 ért célbe 48 óra alatt! Azért így is nagyon jó volt!
Köszönöm a lehetőséget a “Vörös Viziló” kapitányának és első matrózának 🙂
Itt meg még egy rövid, mozgóképes helyzet jelentés: Youtube
Klikk a képre / Click to the picture :
Vogalonga 2010
Ahogy az előző bejegyzésnél már említettem eredetileg evezni mentünk Velencébe.
1974-óta minden évben van egy verseny, illetve fesztivál mit úgy hívnak, hogy Vogalonga. Bármilyen evezős jármű indulhat minden féle megkötés nélkül, szóval a klasszikus NDK vászon kajaktól a polinéz oldal hajós kenun és a sárkány hajókon át a sokpárevezős verseny hajókig minden van: kb 1700 jármű indult. Pont ezért a verseny része teljesen érdektelen, – illetve nem a helyezésről szól – viszont a hangulat fantasztikus. Igazi bábeli zűrzavar akár a hajókat, akár a hajókon lévő zászlókat nézem.
Szerettem volna, több panorámát is csinálni a vízen, de sajnos csak ez az egyet lett (úgy ahogy) jó. (De legalább tudom, hogy mit rontottam el)
Ja és köszi a szervezést meg a hajót a Vadkacsákank
11 panoráma Velencéből. A képek között a panorámán belül lehet váltani vagy a térképen vagy a bal alsó menüből.
Eredetileg evezni mentünk a Vogalongára arról is lesz majd egy kép, egyenlőre kép onboard videó ITT és ITT
Klikk a képre a panoráma megnyitásához/ Click to the picture to open the panoramas :
HA-UTI ismét
A felújítás alatt álló, és hamarosan újra repülő MIG-15 UTI -ról már volt korábban kép. A gépen azóta nagyon sokat dolgoztak, és már a hajtómű is üzemel. Cockpit is jön nemsokára! Ültem benne: gyönyörű!
Nemzeti Színház
Budapesten, Nemzeti Színház.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Ez csak kép:
Budapesten a Gellért fürdőben készült a következő két kép, a műemléki világnapon
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
“A Wallpeople egy kulturális megmozdulás, amelynek legfőbb célja, hogy egy adott időben, egy adott helyszínre összehozzon minél több embert, akik szeretnének részt venni ebben az egyszeri és megismételhetetlen alkotói folyamatban!
A cél: létrehozni a legnagyobb fotó-falat (murált) Barcelonában, Mexico városban, Buenos Airesben, Madridban, Lisszabonban, Valenciában, Nicosiában, Rómában és Budapesten!”
Klikk a képre / Click to the picture :
A “Belváros új főutcája” project keretében épült ez az új szökőkút a Szabadság téren, amit kb egy hete adtak át. (fotók az urbanist blogon) Igazán jó móka, érdemes megnézni.
Extra: egy kicsit ittas csöves is jól érzi magát.
Ennél a képnél egy új megjelenítő motort kezdtem el használni (Krpano). A lényeg ugyan az mint eddig az FPP-nél de a megjelenésben tud 1-2 érdekes dolgot.
Klikk a képre / Click to the picture :
Parlament 2
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Gabesznek nagyon köszönöm a lehetőséget!
Nagyon sok emlék, és érzelmi kötődésem van ehhez a templomhoz és ahhoz a helyhez ahol van: Leányfaluhoz.
Leányfalu, Szentendre után Budapesttől mintegy 26km-re található, és sokan érezzük úgy ahogy Karinthy Ferenc mondta: a világ közepe.
Néhány jól ismert ember azok közül akik ide kötődtek annó és néhányan akik ma is ide kötődnek.
A falu részletes történet itt olvasható, a templomé pedig itt.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Gabesznek nagyon köszönöm a lehetőséget!
Parlament
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Gabesznek nagyon köszönöm a lehetőséget!
Függőágy bolt
Egy kis reklám:
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Elég sokat aludtam függőágyban, a venezuelai rokonoknak köszönhetően és őszintén mondom baromi jó dolog. Rengeteg féle/fajta van, érdemes jól körbenézni. A babtáblákra külön felhívnám a figyelmet, mert részben nagyon praktikus, részben tök jó panorámafotós verziók is kaphatóak. 🙂
Csőrike
Csőrike a neve ellenére egy MI-24D helikopter, ami a 2007-es kecskeméti repülőnapra fantasztikus festést kapott. A kép a Szolnoki Repülőmúzeumban készült, de csak most került be a korábban elkészült képek közé (is). + egy rendkívül érdekes videó a műszerekről, meg hogy hogyan kell beindítani 🙂
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Megint néhány kép az Air Race-ről, még csak véletlenül sem időrendben:
Díjkiosztó:
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Az Air Race mentő csapata.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A Belga televízió stábja a média hangárban. Néhány szerencsés repülhetett is ezzel a géppel és Sergio Pla pilótával.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Paul Bonhomme gépe.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Folyt köv………
Ezekkel a képekkel kapcsolatban a Red Bull Gmbh. minden jogot fenntart! All right reserverd by Red Bull Gmbh.
Lánchíd
46.000 cm3, 18 henger, 2100 lóerő (van 2800-as verzió is)
Ez a gép 1945-ben épült és már nem vett részt a II. világháborúban. Civil tulajdonosa lett, majd Hondurasba került ahol bevetésre került az 1969-es futballháborúban. 1979-ban vissza került az USA-ba majd 1989-ig repülőversenyeken használták.
1990-ben vásárolta meg Siegfried Angerer aki jelenleg a Flying Bulls vezető teszt pilótája.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Folyt köv………
Ezekkel a képekkel kapcsolatban a Red Bull Gmbh. minden jogot fenntart! All right reserverd by Red Bull Gmbh.
Számomra hihetetten, hogy csak 32 év telt el a Wright fivérek és a DC-3 1935-ös első repülése között. A gép részletes története a Wikipedi -án
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
update: közben egy kollégával arról “vitatkozunk” (na jó csak beszélgetünk), hogy vajon hosszú vagy rövid idő -e ez a 32 év. Szerintem manapság – a számítógépek korában – már nagy idő, de abban a korban, gyakorlatilag a 0-tól indulva hatalmas az ugrás a repülés fejlődésében.
Kíváncsi lennék mások mit gondolnak!
update2: Zsákai Péternek sok szeretettel: fotó az utas térről 🙂
Egyébként a fa burkolatú ablakkeretek nagyon szép rusztikus hatást keltenek élőben. A fehér inges úr egyébként (remélem nem tévedek) Concorde pilóta volt korábban.
Folyt köv………
Ezekkel a képekkel kapcsolatban a Red Bull Gmbh. minden jogot fenntart! All right reserverd by Red Bull Gmbh.
Elkészült a Szolnoki Repülőmúzeumot bemutató sorozat (közel 20 kép).
(MI-24 “Csőrike” cockpit még hiányzik, akit érdekel nézzen vissza később)
IDE KLIKKELVE / CLICK HERE lehet megnyitni a képeket.
Navigálni a bal alsó sarokban lévő menüből, vagy a jobb alsó sarokból megnyitható légifotó segítségével lehet.
Virtual tour of the “Aviation Museum of Szolnok”. Please use the menu to the bottom left, or the map to the bottom right to change between the images. You may rotate the panoramas using your left mouse button.
Évek óta szerettem volna ennek a gépnek a közelébe kerülni, és ahogy látszik most ez is sikerült.
1945-ben North American Aviation gyártotta. A háború után mezőgazdasági feladatokat látott el, majd sokáig állt. 1997 óta repül a Red Bull Flying Bulls kötelékében.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Eléggé meglepődtem, amikor az egyik pilóta (Daniel Angerer) megkérdezte, hogy a fel a akarok -e mászni a gép tetejére… naná, hogy fel akartam.
Érdemes körbe nézni: jobbra a Breitling Jet Team és a DC-3, mögöttük az F4U-4 Corsair , szemben a Bell Cobra helikopter és persze az Air Race “box utcája” az irányítót toronnyal, balra a BO-105.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Folyt köv………
Ezekkel a képekkel kapcsolatban a Red Bull Gmbh. minden jogot fenntart! All right reserverd by Red Bull Gmbh.
Lehetőséget kaptam, hogy idén belülről lássam az Air Race életét. Elég sok kép készült, és jó pár olyan helyszínt fogok megmutatni amiket egyébként nem nagyon látni: a boxokat Tökölön, televíziós központot, az irányító tornyokat, VIP helyszíneket és persze a cockpiteket. Egyenlőre csak néhány képet rakok fel, de jön a többi is nemsokára:
Az első kép a Tökölön felállított box-ban készült ahol Besenyei Péter mellett Kordás Sándor csapat koordinátor és Nagy Tibor vezető szerelő és persze az MXS-R típusú versenygép látható.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A Duna közepén fel állított akadályokat gondolom senkinek se kell bemutatni.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A televíziós közvetítéseket egy kamionból vezérlik: az összes – akár Tökölön, akár egy repülőgépen lévő – kamera képe és hangja ide jön be.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Kívülről ilyen:
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
+1 kép a Red Bull oldalán
Folyt köv………
Ezekkel a képekkel kapcsolatban a Red Bull Gmbh. minden jogot fenntart! All right reserverd by Red Bull Gmbh.
Linkajánló
Mivel jelenleg egy csomó képen dolgozom, és egy ideje nem volt frissítés az oldalon úgy gondoltam, hogy ajánlok más, hasonló panorámafotós oldalakat is.
Elsőnek V_Sanya új oldalát szeretném az erre járók figyelmébe ajánlani:
http://360x180fok.blogspot.com/
Elképesztően szép képek, és nagyon jó helyek! Tényleg érdemes végig böngészni (és ötletet meríteni egy valódi látogtatáshoz is)
Sziget 2009
Elkezdődött a Sziget és idén én is meghívást kaptam, hogy készítsek fotókat a Sziget360 részére. A képek ott leszenk, ide talán csak néhány kép kerül fel.
Keleti pályaudvar
…”Keleti pályaudvar Budapest legforgalmasabb személypályaudvara”….
Uszálystrand
AN-24 Cockpit
A szolnoki Repülőmúzeum AN-24V típusú gépe következő a sorban. Két kép is készült itt mert a fedélzeti mérnök és a rádiós munkahelye is nagyon látványos. Fantasztikus szép ez a műszerfal!
Rengeteg részlet fotót, és információt lehet látni és olvasni a gépről a Múzeum oldalán : ITT
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
MI-4A
A szolnoki Repülőmúzeumban volt szerencsém fotózni, így mostanában jó pár kép lesz onnan.
Az első kép egy MI-4A helikopter, ami repülve érkezett Németországból 1980-ban. Rengeteg részlet fotót, és információt lehet látni és olvasni a gépről Múzeum oldalán ITT és ITT.
KA-26 (HA-MMT)
Egy legendás és sokak szerint baromi ronda helikopter: “a Kamov”. Fantasztikus egy szerkezet, sajnos egyre kevesebb repül belőle, de azért még ma is látni néha permetezés közben, hajmeresztő fordulókat csinálva.
A képet sok szeretettel ajánlom Timár Zoltánnak aki Kamov Baráti Kör alapítója és aki kb 1 éve kérte, hogy ha lehet legyen Kamov gömbfotó is. 🙂
Nemrég Lánczi Andrással – aki a viztorony.hu gazdája – fent jártunk a Margitszigeti Víztorony tetején (is)
Bővebb infó, és még több kép a www.viztorony.hu -n.
Kékszalag 2009
Rekordszámú, 612 hajó indult az idei Kékszlag Balatonkerülő vitorlás versenyen amit idén is – immár kilencedik alkalommal – Litkey Farkas és csapata nyert meg.
Mivel a szokásos gömbképeken alig látszana valami a rengeteg hajóból készítettem néhány óriás panorámát is. Ezek persze nem teljes gömbfotók, csak nagyon-nagyon széles és képek
Az első kép egy gömbfotó, Balatonkenesénél az első fordító bojánál:
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
És a gigapixel fotók:
A mezőny egy része Zamárdinál.
A teljes méretű kép 112.549 pixel széles (kb 190 megapixeles) 72db-ból van összerakva (
100%-ra nagyított részlet
(klikk rá a teljes, nagyítható képért, majd a képbe klikkelve lehet nagyítani.):
Balatonkenese és az első bója:
Nagyítható képért klikk ide:
(klikk rá a teljes, nagyítható képért, majd a képbe klikkelve lehet nagyítani.):
Egyébként kívülről nézve is nagy élmény ez a verseny. Autóztam valamivel több mint 300km-t, ügyesen bele estem a kövekről a vízbe, leégtem és
persze a képekkel is volt (ill. még van) meló bőven (talán nekem is fel kéne vennem a “Sponsor wanted” nevet mint az egyik nagy esélyes hajónak 🙂 ) de asszem megérte.
Elérte a Fővám teret a 4-es metró fúrópajzsa (forrás:MTI)
Hivatalos oldal: www.vagta.hu
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Még több kép lesz idővel….
Szabadság híd
Befejezték a Szabadság híd felújítását. Gyönyörű ez a híd, és nagyon szép az új energiatakarékos (Led-es) díszkivilágítás.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
És egy kis játék:
Cessna 172n (HA-SJF)
Budafoki Víztorony
“Öt fővárosi közszolgáltató, a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Fővinform és a Temetkezési Intézet egyszerre nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt”
A Budafoki víztorony 42m magas és 3000m3-es. Sajnos a tetejére nem engedtek fel 🙁
Képek az építsérő: www.viztorony.hu
update: elkészült a feliratos verzió! A műszerekre mutatva bővebb infó jelenik meg!. Köszönet Magyari Bélának az infókért!
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Budapesten a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban található az a Szojuz űrhajó amivel Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. június 3-án visszatért a földre. Részletes infók a kabinról és a műszerekről az Űrvilág oldalán : első rész, második rész
Köszönöm Kampas Rudolfnak a segítséget, és Szabó Attilának (aki repüléstörténeti muzeológus) a lehetőséget!
“Soyuz 36 was a Hungarian Intercosmos mission. Hungary’s experiments were in the areas of materials processing, Earth observation, and life sciences. The mission was postponed from June 1979 after the Soyuz 33 main engine failure. Kubasov and Farkas landed aboard the Soyuz 35 spacecraft nearly eight days after launching. The Soyuz 36 spacecraft was later used to return the crew of Soyuz 37 to earth”
Source: WikiPedia
Citadella
HA-UTI
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Hamarosan – Európában egyedüliként – ismét repülni fog egy legendás repülőgép, egy MIG-15 UTI. A Goldtimer alapítványnak sikerült megvásárolnia, és több legendás gép (LI-2, Po-2) mellett fogják üzemeltetni. A képen a gép farok része, a hangár hátuljában a hajtómű egy darabja, az előtérben a két szárny látható. A ponyva alatt a gép orr/kabin része. A hangárt képtelenség fűteni, ezért csak a “sátorban” van normális hőmérséklet.
“A MIG-15 az első sugárhajtású típus a magyar katonai repülés történetében, így történelmileg igazán kuriózumnak számít mind a magyar, mind a volt keleti blokk országaiban. A 002-es oldalszámú MIG-15 UTI lengyel gyártású (SB Lim-2), mely végig a Lengyel Légierőnél állt szolgálatban. “
A gép történetéről és a felújításról rengeteg információ és kép található itt: http://www.freeweb.hu/mig-15/
Köszönöm a fotózási lehetőséget és a rengeteg infót Kulik Jánosnak! Reményeim szerint lesz még kép a felújítás további fázisairól is.
Repnap még mindig :)
Ugyan már majdnem fél év telt el de azért még van 1-2 kép a repnapról. Ez ugyan kicsit sem látványos, de talán hangulatidéző.
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Minibolygó (just for the fun)
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
A kép az Etyeki Kúria és Késői szüret “támogatásával” készült.
Cikk a kúriáról a Decanter magazin decemberi számában lesz.
Klikk a képre / Click to the picture :
A Cipők a Duna-parton elnevezésű kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket. A szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból.A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszúságú, hetven centiméter magas kőpad húzódik. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: “A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án”. forrás: MTI 2005. április 16., szombat
“The composition entitled ‘Shoes on the Danube Bank’ gives remembrance to the people shot into the Danube during the time of the Arrow Cross terror. The sculptor created sixty pairs of period-appropriate shoes out of iron. The shoes are attached to the stone embankment, and behind them lies a 40 meter long, 70 cm high stone bench. At three points are cast iron signs, with the following text in Hungarian, English, and Hebrew: “To the memory of the victims shot into the Danube by Arrow Cross militiamen in 1944–45. Erected 16 April [[2005.” (Source: MTI, Saturday, April 16, 2005.)
Wikipedia
Klikk a képre / Click to the picture :
Kiterített kép (equiangular Version)
Klikk a képre / Click to the picture :
teszt
Bár Smarni “kolléga” megelőzött egy héttel, és készített egy felülmúlhatatlan képet, de azért nekem is sikerült feljutnom a Megyeri híd tetejére. Két kép készült + 1 a belső részen, de nagyon nagyon szivatos az összeillesztésük. Egyelőre egy kis előzetesnek legyen itt ennyi:
A magyarországi Légimentőknél rendszeresített fő helikopter típus. Bővebb infó a Légimető Kht. oldalán.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
“Strobl Alajos tervezte és mintázta. A kút sziklatömböt ábrázol, melyből tiszta vizű forrás buzog elő. A forrás fölött Mátyás király áll vadászöltözetben, lábainál elejtett szarvas hever, körülötte kiséretének tagjai, kik éppen most térnek meg valamely vadászatról hatalmas vérebeikkel, s a forrás vizénél akarják oltani szomjukat.
De van a csoportozatnak még egy érdekes alakja: a Vörösmarty költeményéből jól ismert szép Ilonka, aki véletlenül a forrás közelébe került s látható megdöbbenéssel tekint a vadász-csoportra, kezével pedig óva takarja hozzá simuló szelíd őzikéjét. Strobl szoborműve érdekes csoportosításban tünteti elénk a költői helyzetet, s alakjai hű megtestesülései a Vörösmarty által megénekelt szép mondának.”
(forrás: http://www.huszadikszazad.hu )
Kilátás a várból
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
A a Légimető Kht. helikopterei
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
A magyarországi Légimentőknél rendszeresített egyik helikopter típus. Bővebb infó a Légimető Kht. oldalán.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
AN2 Cockpit
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Dunakeszi reptér
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Kikerült két képem Kálló Péter oldalára, a 30 év – 30 kép című kiállításáról.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Balatonboglár, moló
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Erdély…
Székelykő (Wikipédia):
Igazi kaland volt Torockó felett a Székelykő megmászása… de lejönni meg még nagyobb kaland volt :). Aki arra jár esős napok után a “piros” utat felejtse el! (Még ha az “András” azt is mondja, hogy járható :))
Kedves Túratársak: Legyenek (legyetek) szívesek írni egy emailt nekem a többi Székelykő mászós fotó miatt! : ti@kerekterek.hu
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
A templombelsőről később lesz másik verzió is, ahol bizonyos részletek kinagyíthatóak.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
…more pics coming soon….
A Szent István téren a Bazilika lépcsőin egy utcazenész egészen fantasztikus hangokat csalt ki egy ufóból, illetve inkább két egymásra fordított wok-ra hasonlított valamiből! Mint kiderült, a hangszer neve HANG, és bár teljesen keleties hatásu Svájcban készítik: http://hangblog.org/. Ennek a nem túl nagy hangszernek a hangja simán betöltötte a teret!
Egy kis ízelítő: http://www.hangblog.org/category/video/ (youtube is tele van)
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
www.kerekterek.hu
Egy hirtelen ötlettől vezérelve vettem egy domain nevet:
www.kerekterek.hu
Majd szépen lassan átköltözök oda 🙂
Ha valaki nagyon szeretne mail-t írni: ti KUKAC kerekterek.hu
Ja és köszi Napcsi!
Esküvői panoráma
Egy régi-régi barátom kért meg, hogy készítsek az esküvőjén képeket.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
A többi kép itt nézhető meg:
Esküvői panorámák
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
A Petőfi Csarnokban található a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítása.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
A Petőfi Csarnokban található a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállítása.
Interaktív panoráma ——> QuickTime, Flash, DevalVr
Füvészkert
Anaglif
Ugyan ez elvileg egy panorámás blog, de miért ne lehetne itt más kép is:
Ez egy sztereó kép, piros-zöld szemüveg kell hozzá. (A Ferenciek terén a “Párizsi udvar”-ban van egy sztereó bolt ott lehet kapni ilyen szemüveget kb 300ft-ért)
Jó pár éve csináltam már, jó lenne kitalálni, hogy hogyan tudok ilyet csinálni 360 fokban is 🙂
DevalVR
Ezentúl DevalVR plugin alatt is láthatóak lesznek a képek. Ezt természetesen külön telepíteni kell. Nem kell megijedni tőle, nagyon kicsi, és tényleg csak egy böngésző plugin települ,, nem egy teljes program minta QuickTime esetében. Ez is a QuickTimeos MOV formátumot használja, viszont sokkal szebb a megjelenítése és a kép mozgatása.
A bal alsó sarokból előcsalható menü funkciói:
Eredeti méret/Nagyítás/Kicsinyítés/Teljes képernyő/Ablak mód/Automatikus forgatás/Kézi mozgatás/Információ/
A középső egér gomb egy nagyítót csal elő!
Mitsubishi Grandis
Mivel a változatosság kedvéért ezt is elcsesztem, még a helyszínen érdemes megnézni Zsotti képét ugyan erről:
35db 10megapixeles képből készült ez a kép. Zoom 200mm -en.
QuickTime ———— Interaktív panoráma ————Flash (Zoomifyer)
Hõsök Tere2
Vajdahunyad vár
Hősök Tere
Építkezés a Blahán
Térkép
Juhééé működik a térkép is! Megszivatott… Köszi Napcsi a segíséget! 😉
(Map is working!)
Jó kis hely: csak igazán jó minőségű borok és csokik kaphatóak itt!
Erzsébet tér
HHH3 (nem gömb)
Margit sziget
Rózsák Tere2
Rózsák tere1
Révész Ikrek
Tisza part
Átalakítás alatt…
Üdv! Ez az oldal átalakítás alatt áll!! 🙂 Jelenleg még tesztelem (tanulom) a WordPress blog motort…
Hi! This page is under modification!
Az eddigi panoráma képek jelenleg itt vannak (previews panoramas here):
PANORÁMÁK
szépen lassan minden átkerül ide!